"Szép kutya! Nem adod oda?"

Pár évvel ezelőtt egy alföldi kisvároson mentünk át, igyekeztünk a vasút állomásra.

Mint mindig, erre a túrára is magunkkal vittük a kutyánkat Dantét, aki a család kedvence volt. Elkényeztetett dalmata, aki tisztában volt saját szépségével és ezt bizony ki is használta.

Ami azonban akkor megijesztett, hogy majdnem minden ember cigány volt. Igaz, nem foglalkoztunk vele ( a barátom még nyugtatgatott is) de megdöbbentett, mert ilyet még nem láttam. Túl sok volt körülöttem az árokban fekvő, tétlen, alkoholmámorban úszó egyed. Boltokat nem nagyon láttam nyitva, kocsmát azonban annál többet.

Mocskos kis utcák, bűzös udvarok.

Persze voltak takaros kis házak is.

Nos, mentünk a főutcán, amikor mellénk sorolt egy biciklijén dülöngélő cigány. Nem szóltunk hozzá, haladtunk a célunk felé. Mégis szükségét érezte a férfi, hogy szóba álljon velünk. Mint kulturált ember, kedvesen de határozottan visszaválaszoltam neki...a lehető legkevesebb infót adva. Közben lassan levettem a kutyám szájáról a szájkosarat. Ki tudja? Lehet, hogy jól fog ez még jönni!!

A férfi azonban nem adta fel. Mintha ő lett volna a helyi Don Juan, úgy vette magának a bátorságot, hogy tegező viszonyban továbbra is feltartson minket. Nos, ezt még elviseltem valahogy. Igaz a haverom folyamatosan jelzett, hogy türtőztessem magam.

Ám Don Juan még mindig nem adta fel.

Mikor látta, hogy a beszélgetés terén nem sok babér terem neki, előállt egy kéréssel, ami inkább parancsnak hangzott:

-Szép kutya! Nem adod oda!?

Hogy az a jó....-gondoltam és elég reszelős hangon küldtem el valamelyik talponálló felé.

Ám a mi kéretlen barátunk nem foglakozott a nyilvánvaló elutasítással, hanem egyre erőszakosabban "kérte" a kutyát. Danté azonban nem igazán szívlelte azt az illatot, amit ezek az emberek ki tudnak bocsátani magukból, így folyamatosan jelezte a férfinak, hogy a fogai szuper jók és nem fél őket használni.

Nos az alföldi Casanova egyszer csak úgy döntött, hogy elállja az utunkat és nyomatékosítja a " kérését".

Önjelölt ajándékozási rítusának egy rendőr autó vetett véget. Megpillantva a lassan közeledő járművet kispajtás felpattant az őskori drótszamárra és egy mellékutcán elzúgott.

Nem tudom mi lett volna, ha a rendőrség nem járőrözik éppen akkor arra. Bár átlagosan 20 percenként láttunk egy rendőrautót - ami egy ilyen helyen bizony biztonság érzetet adott nekünk. És Danté sem az a fajta hangos zsebcirkáló volt. Bizony ő harap. ( Sokak szerint én is. )