Őszi képek...ha már úgyis itt van...

Radnóti Miklós

Október

Hűvös arany szél lobog,

leülnek a vándorok.

Kamra mélyém egér rág,

aranylik fenn a faág.

Minden aranysárga itt,

csapzott sárga zászlait,

eldobni még nem meri,

hát lengeti a tengeri.

Csodálatos és megnyugtató képek az év talán legszebb szakában.

Az itt látott fotók, festmények neves művészek művei.

És záró szösszenetnek egy rövid novella Krúdy Gyulától.

KRÚDY GYULA

Újbor

Még fanyar az íze, zűrzavaros a színe, de nagyban kóstolgatják Magyarországon, megszagolják, megharapják, a szájuk belsejében megforgatják - kivallatják, honnan jött, milyen erőt hozott magával, homokon eregette fürteit, vagy hegyoldalak hajnalpírjától kölcsönözte tüzét? Vegyül-e könny a színébe, mikor egészen megtisztul, vagy akkorára már végét vetik a magyarok a bánkódásnak és mosoly, önfelejtkezés, vidám dal bontakozik ki az arcokon, amikor az első kóstolás elmúltával újra megtöltik a kupát?Az újbor jelenti az ifjúságot.Jelenti a megújhodó, felfrissülő, feltámadó vérkeringést a nemzet testében. Jelenti, hogy odakünn a hegyekben a bortermő szőlők nem tudják, hogy itthon lyukasak lettek hordaink, penészesek vermeink, düledeznek pincéink, miután nincs pénzünk reparatúrára, mészre és kőre. A bor bőven omlik a hegyekből, a szilvafás kertekből, pirosló lugasokról. Az újbor eljött Magyarországba ebben az esztendőben is, hogy megvigasztalja azokat, akikről bánatunkban azt hisszük, hogy már csak akkor fognak vigadni, ha a szél veri össze bokájukat. Az újbor nem tudja, hogy itt mindenki olyan arcot öltött magára, amely arcokat azelőtt nem ismertek a tükrök. A bánatos, a sértett, a gyűlölködő arcok járnak azokon az ösvényeken, ahol azelőtt a mosolygós jóbarátság nyújtogatta tenyerét. A poharakba mérget tett a keserűség, a hangokat eldurvította a rongyosodó kedély, a lábak nem táncolhatnak kedvükre, mert nincs alattuk megfelelő csizmatalp és a szívek nem mernek megnyílni, mert nem tudják, nem szegeződik-e feléjük a sanda tekintet orv pengéje.Az újbor mindezt nem tudja, amikor a borszűrő hónap hűvösíti a szobákat... Ő benyit, mint a régen látott vendég, aki bízik a dolgában, hogy kitárt karral várják... Ő dalolva jön végig a gyászoló városon, mert nem tudja még, hogy itt azóta a busulás és a sírás lett a divat... Ő megrázza a dalok tarisznyáit, felhangolja a hegedűk húrjait, sarkantyút csörget és megöleli a titkos ellenséget... Ő útjában azt a térképet nézegeti, amelyre még a régi Magyarország van rajzolva, nem tudja, hogy alázatosan kell már köszönni a szomszéd vármegyében az utazónak, hogy finánc és vámszedő áll ott, ahol tegnap még dalolva, szabadon hajtott a kocsi... Ő azt hiszi, hogy még mindig élnek azok a bölcs, régi emberek, akik a komolyságot megfelelő adag vidámsággal keverték, a munkát fölcserélték a mulatsággal is, ha annak ideje elérkezett és lakodalomba szívesebben jártak, mint temetésre.Az újbor jön ifjan, diadalmasan, mert még azt hiszi, hogy az országban mindenkinek van aprópénze, van ölelkező barátja és jókedve, amely alig várja az esztendő ünnepélyesebb napjait, hogy levethesse az unalom és közöny béklyóit. Az újbor begurul a városokba és megáll az ablakok alatt, ahol valamikor a zenészek vonták a szerelem dalait, megáll a kapuk előtt, amelyek két szárnyukkal is felnyíltak, amikor a várva várt vendég megérkezett, felkeresi a kis csárdáikat és a nagy fogadókat, ahol minden arc elmosolyodott, amikor ő forrongó ifjúságában megérkezett. Az újbor nem tudja, hogy elcsendesedett az ajkakon régen már a dal, kilobbant a szeretet kis gyertyája, hideg szemmel jár a barátság, padra akasztották azokat a csizmákat, amelyek táncba kaptak... Az újborban csak a fanyarságát

kedveljük.