kedd

Gyermekpornográfia meg egyéb ÁLLATOK

Ők vannak a legnagyobb veszélyben? !!!


A következőkben érdekes és elgondolkodtató híreket tettem fel. Mert ezek azok a dolgok, amikkel igenis foglalkoznunk kell.




Homokba nem dughatjuk a fejünket... de ha megtesszük, vállajuk az ezzel járó következményeket!!!




"Az ibériai félszigeten egyre keményebben lépnek fel az internetes gyermekpornográfia ellen, ebben az évben ez már a második tömeges letartóztatási hullám. Az internet egyik árnyoldala a gyermekekről készült pornográf felvételek készítése és terjesztése. Ez önmagában is törvényellenes cselekedetnek számít az Európai Unió országaiban, ám még ennél is súlyosabb megítélés alá esik, ha a kép és videóanyagok forgalmazásáért pénzt is kérnek. Ez utóbbi eset alapos gyanúja miatt tartottak az egész ország területére kiterjedő razziát Spanyolországban. Az ügy érdekessége, hogy nem is egyetlen nyomozás eredményeképpen indították meg az akciót, öt külön ügy szálai futottak össze.

A mostani razzia során 63 főt állítottak elő, ám ez nem az első ilyen átfogó akció ebben az évben, júniusban egy hasonló letartóztatás során 66 ember vettek őrizetbe. A spanyol rendőrség egyre nagyobb figyelmet fordít az ilyen ügyekre, az államügyész szerint a gyermekpornográfiával kapcsolatos nyomozások száma tavaly több, mint 48 százalékkal emelkedett. A most letartóztatottak között voltak olyanok, akik kifejezetten a gyermekpornográf anyagok előállítására szakosodtak, voltak akik a megosztásban vettek részt, és négy orosz származású gyanúsított kifejezetten az értékesítésben volt érdekelt, ők nagyjából 300 ezer dollár körüli összeget kerestek a képek és videók hozzáféréseinek árusításával. "



Van esély arra, hogy ez kis hazánkabn nem történik meg?


"Gyermekpornó a Second Life-ban
2007. február 22. 19:08
Genda Csongor Zoltán

A holland államügyészség a valóságot szimuláló
Second Life online játékban elkövetett gyermekpornográfia ügyében indított vizsgálatot.

Kitty Nooij ügyésznő elmondta, hogy többen is a kiskorúak a virtuális világban való szexuális kihasználásával kapcsolatos feljelentést tettek a holland hatóságoknál. Az eset azonban precedensértékűnek számít, ugyanis efféle virtuális bűncselekményre ez idáig még nem volt példa. Először is tisztázni kell, hogy a bíróságnak milyen lehetőségei vannak. Egyértelműen büntethető volna, ha a Second Life-os gyermekpornográfiának kihatása volna a valós életre is, tehát ha például a játékban valós pedofil tartalmak cserélnének gazdát. Egy holland tévétársaság értesülései szerint a játékban szereplő avatarok (a résztvevők háromdimenziós alteregója) olyan helyeket létesítettek, ahol kiskorúak kínálják fel szolgáltatásaikat a felnőttek számára. Az egyik az üggyel foglalkozó műsorban felszólaló pszichológus szerint komoly következményei lehetnek a Second Life-os pedofíliának, ugyanis az efféle virtuális élmények felébreszthetik az emberekben a vágyat a valóságban is a kiskorúak iránt. (PRIM Online)
"



Van esély arra, hogy kis hazánkban nem járhatnak így?


"Fellépés a gyermekpornográfia ellen
2009.02. 2. Jogi Fórum / Európai Parlament Sajtószolgálat

Bűncselekménnyé nyilvánítana minden gyermekek ellen elkövetett szexuális visszaélést az EP igazságügyi szakbizottsága. A képviselők betiltanák a a gyermekpornográfiát tartalmazó internetes oldalakat, a pedofil csevegőszobákat és fórumokat, és büntetőjogi felelősségre vonnák az uniós állampolgárokat akkor is, ha nem az EU területén belül követik el a visszaélést.
A
Roberta Angelilli (Nemzetek Európájáért Unió, olasz) által jegyzett jelentés bűncselekménnyé nyilvánítana minden gyermekek ellen elkövetett szexuális visszaélést.
Gyermekpornográfia a neten
Az
EP szakbizottsága szerint büntetni kellene az internetes pedofil csevegőszobák és fórumok üzemeltetőit, a nemzeti hatóságoknak pedig kötelezniük kellene az internetszolgál­tatókat arra, hogy tiltsák le az oldal elérhetőségét, vagy akár töröljék a regisztrált weboldalt.
A hitelkártya-társaságokkal közösen ki kell dolgozni egy olyan rendszert, amely lezárja vagy megbénítja az interneten keresztüli fizetés lehetőségét az olyan oldalakon, amelyek gyermekpornográfiát tartalmaznak – kérik a képviselők.
Az EP szakbizottsága szerint bűncselekménynek számítana a gyermekek házasságba kényszerítése, a szexuális visszaélés vagy aktus szándékos mutogatása a gyermekek számára, és a gyermekpornográfiát bemutató eseményeken való tudatos részvétel.
Be kell tiltani emellett minden olyan reklámot, amely gyermekek elleni szexuális visszaélésre buzdít – írja Angelilli.
Gyermek-szexturizmus
A gyermekekre irányuló szexturizmust minden tagállamban büntetendővé kell tenni. Minden olyan uniós állampolgárt, aki gyermek sérelmére szexuális bűncselekményt követ el, meg kell büntetni, függetlenül attól, hogy a cselekményt az EU területén belül vagy kívül követte el – áll a jelentésben.
A szakbizottság arra kéri a tagállamokat, hogy a „szexuális kizsákmányolás áldozatait ösztönözzék a nemzeti bíróságokon a szexuális bűnelkövetőkkel szembeni jogi kereset benyújtására és a büntetőeljárás megindítására”.
Meg kell vizsgálni az állásra jelentkező előéletét
A képviselők szerint azokat, akik munkájuk során rendszeresen kapcsolatba kerülnek gyermekekkel, kötelezni kell arra, hogy minden olyan helyzetet jelentsenek, ahol azt gyanítják, szexuális visszaélés történt.
Egyes gyermekekkel kapcsolatos állásoknál a munkaadóknak kötelezően vizsgálják meg a jelentkezők bűnügyi előéletét – javasolják a képviselők.
Megelőzés uniós finanszírozással
A jelentés szerint a tagállamoknak olyan nemzeti kezelési rendszereket kell létrehozniuk, amelyek kockázatelemzést, a bűnismétlés veszélyét csökkentő intervenciós programokat, illetve terápiás kezelést nyújtanak a szexuális bűncselekmények elkövetői számára. Ehhez a finanszírozást az unió költségvetéséből kell biztosítani – szól a szöveg.
Ratifikálni kell a nemzetközi egyezményeket
A szakbizottság a jelentésben arra kéri az Európa Tanács vonatkozó egyezményét még alá nem írt hét uniós tagállamot, valamint az a nyolc tagországot, amelyek még nem ratifikálták a gyermekek jogairól szóló ENSZ-egyezménynek a gyermekek eladásáról, a gyermekprosti­túcióról és a gyermekpornográ­fiáról szóló fakultatív jegyzőkönyvét, hogy mihamarabb tegyék meg ezeket."



Van esély arra, hogy a következő hadművelettel ugyanilyen problémák lesznek?


"Kudarcba fulladhat a pedofilok elleni Égbolt-hadművelet


2008. július 17. 07:45, Csütörtök - Berta Sándor



Sajnos egyre gyakrabban fordul elő, hogy a hangzatosan beharangozott rendőrségi akciókból nem lesz semmi és a bíróságok a bizonyítékok hiánya vagy eljárási hibák, illetve hiányosságok miatt megakadályozzák a pereket.
Jó példa minderre az Égbolt-hadművelet, amit a berlini rendőrség indított még tavaly karácsonykor. Az akció célja a gyermekpornográf képeket és videókat gyűjtő, illetve terjesztő személyek felderítése és letartóztatása volt. A hadművelet sikeresen lezárult, a nyomozók több személyt őrizetbe is vettek, és bizonyítékként számos számítógépet foglaltak le. Ekkor jött a feketeleves. Az egyik gyanúsított ugyanis panasszal élt az eljárás ellen és bírósághoz fordult. Ehhez joga volt, hiszen mindenkit megillet az ártatlanság vélelme.Az ügyben most hozott ítéletet az aacheni bíróság, amely hatályon kívül helyezte egy másik aacheni bíróság házkutatási engedélyét és elrendelte, hogy az illetőnek haladéktalanul - a tárolt információk kiértékelése nélkül - adják vissza a lefoglalt számítógépét. Kiderült ugyanis, hogy a rendőrség annak alapján kezdeményezett az illető ellen eljárást, hogy a számítógépe egyetlen alkalommal 45 másodpercig kapcsolatban volt egy gyermekpornográf tartalmakat letöltésre kínáló szerverrel és onnan 45 fotót töltött le. A bíróság szerint a 45 kép közül sok nem is ábrázol gyermekpornográfiát, 39 egyszerű meztelen fotó volt, amelyek letöltése és tárolása nem törvényellenes. A maradék 6 felvétel már a tiltott kategóriába tartozott, azonban mindegyikük bélyeg méretű illusztráció volt.A taláros testület ráadásul úgy
vélte, hogy az illető sem korábban, sem azóta nem érdeklődött pedofil tartalmú oldalak iránt, vagyis valószínűleg nem szándékosan kereste fel a szervert és nem gyűjtési vagy terjesztési szándékkal töltötte le a fotókat. Mindezek miatt a 45 másodperces kapcsolat nem elegendő egy vádemeléshez. Emiatt a taláros testület törvénysértőnek minősítette a korábbi házkutatást és elrendelte a lefoglalt PC visszaadását.Mivel az Égbolt-hadműveletben összesen 12 000 személyt derítettek fel a hatóságok, így érthető, hogy az ítélet nagy visszhangot váltott ki és könnyen elképzelhető, hogy további perek kezdődnek a berlini rendőrség ellen. Így a sikeresnek indult akció könnyedén rémálommá változhat a hatóság számára. Nem véletlen, hogy a döntés hallatán a kölni ügyészség azonnal leállította az Égbolt-hadművelettel kapcsolatos összes folyamatban lévő ügyet. A probléma csak az, hogy a rendőrségi baki miatt sok olyan ember is megúszhatja a felelősségre vonást, akik esetleg nem véletlenül keresték fel a szervereket és akik gyermekpornográf felvételek tucatjait töltöttek le onnan. "


Van esély arra, hogy ez Veletek is megtörténhet?


"Brutális gyermekgyilkosságok Magyarországon
2008, december 5 - 14:54 Parameter



Az utóbbi időkben történt brutális bűncselekmények átlépték a képzeletbeli Rubicon határát, a kiskunlacházi gyilkosság pedig egyenesen fordulópontot jelent a magyarországi közéletben.

Óvni kell gyermekeinket!-net



KRONOLÓGIA


1999. május 28. - Rablógyilkosság áldozata lett egy 13 éves fiú a Pest megyei Gödön. M. Krisztiánt 18 késszúrással ölték meg, a gyerek utolsó szavaival megnevezte gyilkosait. Két környékbeli középiskolás fiú volt a gyilkos, a kihallgatás során beismerték tettüket.


1999. július 18. - Mándok községben Sz. Zoltán kocsmai italozásból hazatérve, álarccal a fején tört rá egy családra. 18 centiméter pengehosszúságú tőrkéssel esett neki a házban tartózkodóknak, s egy 16 éves fiatalember olyan súlyos máj- és vesesérüléseket szenvedett, hogy a kórházban már nem tudták megmenteni az életét.


1999. július 24. - Gyöngyösön egy 15 éves fiú úgy ütötte fejen 16 éves barátját, hogy az kórházba szállítása után meghalt.


1999. augusztus 3. - A Kalocsa melletti Bátya községben a 16 éves H. Roland az ideiglenesen gondjaira bízott két és fél éves rokon kislányt halálra verte. H. Rolandot azonban zavarta televíziózás közben a kislány sírása, s hogy elhallgattassa, ütlegelni kezdte. A kicsinek ennek következtében több bordája eltörött és a mája is súlyosan megsérült.


1999. szeptember 10. - Öt év körüli kisfiú holtteste volt abban a bőröndben, amelyet a rendőrség a pesti Duna parton. A gyermek minden valószínűség szerint bűncselekmény áldozatává vált.


1999. december 7. - Brutális kegyetlenséggel meggyilkolták N. A. 16 éves diáklányt Móron. A gyilkossággal gyanúsított B. Imre 19 éves móri lakos beismerő vallomást tett.


2000. február 3. - Nyírbátorban egy 14 éves, egy 15 éves és 18 éves fiatal brutálisan megölte 14 éves nevelőintézeti társukat, aki elárulta, hogy korábban közösen követtek el egy betöréses lopást.


2000. május 4. - A 14. életévét akkor pár hónapja betöltött M. Viktória és a 12 éves D. Máté a XVIII. kerület Szálfa és Flór Ferenc utca közötti elhagyatott, erdős területre csalta a 11 éves Kocsis Franciskát, hogy "megleckéztessék". Olyan súlyosan bántalmazták a kislányt, hogy belehalt a sérülésekbe.


2000. szeptember 17. - Várpalotán a 18 éves M. Gábor kábítószer hatása alatt brutális módon meggyilkolta a 6 éves Csehi Dórát.


2002. február 10. - Székesfehérvárott egy gyermekkorú és egy fiatalkorú felgyújtottak egy 18 éves, szellemileg visszamaradt fiút, aki később belehalt égési sérüléseibe.


2002. augusztus 1. - Egy 15 éves fiatalember megölt egy 9 éves lányt Kismarja határában, a Berettyó folyónál. A folyó partján a fiatalember megerőszakolta a lányt, majd attól tartva, hogy mindezt áldozata elmeséli, vízbe fojtotta a gyermeket.


2002. november 12. - A Fejér megyei Ercsiben egy 17 éves fiú megfojtott egy 13 éves kislányt, akivel korábban szerelmi viszonyt folytatott.


2005. június 5. - Egy 18 éves fiú Dévaványán átmászott a szomszédos ingatlanba, és 13 késszúrással megölt egy oda hazatérő fiatalkorú lányt.


2006. július 20. - A 18 éves Pénzes Henriettát Makó területén egy 15 éves fiú megerőszakolta, majd éghető anyaggal leöntötte és meggyújtotta. A lány augusztus 10-én belehalt sérüléseibe.


2008. május 21. - A 17 éves nagyatádi Szabó Józsefet Kaposvár egyik elhagyatott részén két osztálytársa kővel, fával és egy vésővel megverte, majd az eszméletét vesztett fiút egy tóba dobta.


2008. július 19. - Salgótarján külterületén egy téglával verte agyon a 15 éves B. Klaudiát a nővére élettársa, egy többszörösen büntetett előéletű 26 éves férfi.



2008. november 23. - Egy tizennégy éves kislányt öltek meg Kiskunlacházán, a település művelődési háza közelében lévő ligetben. "


Elgondolkodtató? S csak pár esetet böngésztem át.


Hány olyan van akikől nem is tudunk?
Hány olyan van, amikor egy eltűnt gyermek nem került elő?
Hány olyan van, hogy valaki a fia arcát már csak egy halotti bizonyítványom látja viszont?
Hány olyan van, amikor a szülő minden tőle telhetőt megtesz és gyermeke mégis a pornográfia világában végzi?


És hány olyan van, akik ebből a körből már csak a halálukkal tudnak kiszabadulni?


Ezek ellen csakis összefogással lehet harcolni.


Tanács?!!
Talán annyi, hogy ha ilyet látsz, tapasztalsz vagy tudomásod van róla, ...jelentsd!!!


Nem tudhatod ezzel hány gyermek életét fogod megmenteni, de egyben biztos lehetsz? Nem csak azokét, akik már benne vannak!!!


MERT NEM DUGHATJUK A HOMOKBA A FEJÜNKET!!!













Nincsenek megjegyzések: