csütörtök

Mobilszolgáltatók...

Nos, bizonyára vannak tapasztalatok, vagy legalábbis ismerősök, akik hasonlóképpen jártak, mint az én egyik barátom:
T-Mobilos telefonját feltöltötte 3500-tal. Hívott két számot, küldött 5 sms-t és hopp, jött az üzenet, hogy 300 alá csökkent a számlája. Még hirtelen nem is tűnt fel neki a dolog. Aztán visszagondolt arra, hogy saját hálózaton belül hívott számot és küldött sms-t.

Nos, akkot hová tűnt el 3500 ft?

Újra feltöltötte 3500-zal és majdnem ugyanez megismétlődött azzal a különbsággel, hogy kb. 10 percet telefonált és 2 üzit küldött. A feltöltés és az új értesítő között alig telt el 2 nap.
Bement a T-Mobilhoz, ahol egy csupafog primadonna közöltem, hogy biztos a telefonnal van probléma és vigy el az XY üzletbe, mert ők ilyennel nem foglalkoznak.

Rendben.

De ki térítí meg neki a 7000 ft buktát???

Válasz, kedvesen de teljesen stílustalanul: Senki.

Nos, a telefont elvitte, SEMMI PROBLÉMÁT NEM TALÁLTAK. Sőt, jóformán még Őt hozták ki hibásnak, hogy ilyennel meri zaklatni ezt a szegény céget.

Mondanom sem kell, hogy még 5 alkalommal töltötte fel a telefonját, és minden esetben így járt.

Jelenleg is fel van neki töltve de már céljára használhatatlan a telefon.(már sem üzit nem tud küldeni, sem pedig hívni, semmilyen tartozása nincs neki, így teljesen értetlenül állunk a szitu előtt).  Többször vitte el az XY helyre ezek után is, de a válasz mindig ugyanaz.

Nos, 7*3500-at bukott rajta! Jó vegyük le a kb. 30 percet és mondjuk 30*1 smst.
Még akkor is tetemes az az összeg, ami elúszott.

Biztosan megkérdezitek nem fizetett elő valamire? Nem regelt valahol, amiért egy csomó pénzétől megszabadítják. A válasz: NEM!!!

Akkor mégis mi történt???

Tudja valaki a választ???

(Érdekes szösszenet: terjed egy olyan pletyka illetve valós hír -ez még nem eldönthető-, hogy a mobilszolgáltató cégek pl. a nagy számlásoknál eljátszák azt, hogy pluszba súlyos pénzeket még kiszámláznak. A kiszámlásoknál ez lényegesen alacsonyabb összeget tesz ki, de a szórásból ők sem maradnak ki. De hangsúlyozom ez még nem eldönthető, bár a magyarországi gazdasági becsület- legyen szó multiról, szolgáltatóról, politikusról - bőven beleesik az ÖLTÖNYÖS-BŰNÖZÉS kategóriájába.
Pl: Valaki fizet 100.000-et és 130.000-et számláznak ki. A számlarészletező ilyen esetben bármit tartalmazhat. Az elektronika világában bármit gombnyomással meg lehet hamisítani, át lehet írni, ki lehet törölni. Hiába írja le a kedves ügyfél, hogy hánby percet/másodpercet telefonált melyik nap, mikor, kinek, mennyi üzit küldött, Ők ezt simát megaknázzák.)

Ezek után nem érezzük magunkat egyre jobban kihasználva és megalázva???
Csodálkozunk, hogy szívjuk a f...t???

vasárnap

Alkotmány, politika, élet, munka, szarság...

Egyre többet gondolkozok azon, hogy mennyire lehetetlenné vált ma Magyarországon az, hogy egy fiatal pár lakáshoz jusson.
Bérlakás? Igen van, pár protekciósnak, vagy sok gyermekes családnak-talán. (Sok helyen elintézhető, hogy bejelentes magad az adott kerületbe pl: 200.000-ret letéve a tulajdonosnak, aztán 1-1,5 év múlva mint vevő megvehetsz egy önkormányzati lakást kb. 2-2,5 milláért!!!
Albérlet? Igen van, csak győzd fizetni, arról nem is beszélve, hogy a főbérlőt gazdagítod vele (hisz kevés esélyed van rá, hogy szerződést kötsz, vagy ha igen akkor az csak belső berekben bír szerződési értékkel.)
Lakáshitel? Igen van, ha keresel nettó 130.000-at vagy többet és egy életre eladósodsz. (min. 25 évre)
Szociális ingatlan? Igen van, raktár, műhely, pince vagy alagsori dohos kecó. Ennyi telik a hatalomtól.
Mi marad?
Hitel, hitel, hitel!!!

Tehát felteszem a kérdést?

Nincs jogunk beperelni a Magyar Államot életünk teljes ellehetetlenítéséért?
Nincs jogunk pert indítani, azért mert alapvető alkotmányos jogaink sérülnek?
Nincs jogunk pereskedni, mert tudásunkhoz mérten nem tudunk elhelyezkedni? (Vagy dugsz a Főnököddel, vagy tudj takarítónő létedre 8 nyelvet...stb, vagy egy sima admin álláshoz két diplomát kérnek, noha semmi speciálisról nincs szó.)
Nincs jogunk balhézni azért, mert hiába tanultunk éveken át, újabb és újabb akadályokat gördítenek utunkba azért, hogy minél kevesebben helyezkedhessenek el? (lásd: nyelvvizsga a diplomához). (Ezt a Bolognai-rendszert is nagy szarnak tartom, hisz ez sem szól másról. mint  inél kevesebben tudjanak továbbtanulni.)
Hiába a magyar kormány hihetetlen érzékkel választja ki azokat a motívumokat küldföldi társaink életéből, AMINEK SEMMI ÉRTELME. BEZZEG A HASZNOS DOLGOKAT KÉT KÉZZEL TOLJÁK EL MAGUKTÓL: bérlakások, adóterhek könnyítése...stb.
Nem robbanthatunk ki balhét, mert tanult ember létünkre nem akarunk segédmunkásnak állni és  éhbérért gályázni?

Külföldön sok bérlakás van. Válogathatsz!

Itt???

Szivatás. Szivatnak a honatyáink, szivatnak holmi suttyó külföldi államfők (lásd azt az ökör szlovák főmuftit).
Szivatnak a multik, szivatnak a betelepülő gyárak (munkát ígérnek és csalnak, lopnak, hazudnak, adómentességük lejártával vagy elhagyják az országot, vagy nevet változtatnak, hisz íily módon újabb évekre megteremtik maguknak az adózás alóli kibúvást!
Szivatnak a vállakozók, hioszen nem akarnak senkit sem bejelenteni, csakis a létminimumra!
Szivatnak üzletláncok, akik arra hivatkoznak, hogy nincs elég munka ezért részmunkaidőssé tesznek minden dolgozót. (Nos, én dolgoztam egy ilyen  cégnél.PLUS- ma már Spar City! Nos itt a területi vezető a következőket mondta 2007-ben,: Egy vezetőnek kutya kötelessége túlórázni! (kifizetni nem fizették ki) Valamint leltározásnál sosem akartak bezárni, hanem a vevők között ugra-bugrálva kezdtük el a számolást, és éjszakába nyúlóan csináltuk végig, majd reggel 6-ra újra munkába állt a délelőttös műszak! A beosztásokkal úgy játszozzak, ahogyan az a negykönyvben meg van írva! Igaz, a gép nem engedte, hogy valaki ne pihenjen, de ki lehetett úgy játszani, hogy PIHENŐRE írták ki az illetőt de be kellett mennie dolgozni. Ha nemet mondott, jött a fenyegetés.7 órásra volt mindeki bejelentve kivéve a boltvezetőt, -indok: Ő nagyon sokat dolgozik! (???) Én, mint helyettes, általában napi 10-12 órát gályáztam. Fizertésem nettó 100.000 volt, majd hirtelen lecsökkent 68.000-re. Indok: Gyurcsány-csomag megszorításai! (???)
Mindenki hülyének néz minket???
Igazságérzetem nem hagyott nyugtot, és feltettem egy egyszerű kérdést az inkorrekt területi vezetőnek:
-A Te fizetésed is drasztikusan csökkent?
Annyira hülye volt a drága, hogy nem volt ideje hazugságot kitalálni és rávágta:
-Az enyém egyáltalán nem csökkent!
-Miért? -kérdeztem naivan.
-Hmmm...őőőő...hmmmm......Kb. 1 percen keresztül.
Nos, amit még utána sikerült megtudni, hogy semelyik vezetőnél nem vezették be a drasztikus bércsökkentést. Csak azoknál a kis embereknél, akik naponta termelték a PLUS-nak a milliókat!!!

Ennyire nehéz egy országot a fejlődés útjára terelni?



kedd

Biztonságban?

Egyre többször hallani arról, hogy XY-t kirabolták fényes nappal több járókelő szeme láttára...
Hogy idős embert vertek meg pár száz forintért...
Hogy a nappal, teli utcáról bemásztak az ablakon és kiraboltak egy lakást...

Régen még a bűnözés is más volt.
Emlékszem ha az újságban megjelentek a bűnügyi hírek, az elkövető neve olvasható volt a cikkben. Pl: K. János (volt amikor Kalányos János...stb), L.András, R.Róbert. Mára már ez is érvényét vesztette, hiszen  a fene nagy demokráciában már kínosan ügyel a sajtó arra, hogy ne sértsen személyiségi jogokat (kivéve a bulvárlapokat.)
Nem vagyok benne biztos, hogy aki embert ölt, gyermeket erőszakolt, idős embert vert agyon, felgyújtott egy fiatal lányt...és még sorolhatnánk- annak joga van a személyisége védelméhez!
Miért?
Aki nem tudja fizetni az adósságát, BAR listára teszik és adataival együtt nyílvánosan meghurcolják. Mert a BAR lista adós és adós között nem tesz különbséget!
Aki nem tudja a közös költséget fizetni,  azt a lakóbizottság hurcolja meg az adatait kiadva, hírlevélben közzé téve.

Akkor egy kegyetlen gyilkost miért véd annyira a törvény?

Egyáltalán, miért lett megszüntetve a halálbüntetés?

Mert tudjuk jól, hallgatunk híreket, hogy a legelvetemültebb gyilkosok is megpróbálják maguknak kiharcolni azt, hogy olyan államban folytassák le a tárgyalást, ahol nincs halálbüntetés.(Lásd: Államok ) Mert a sok szarházi bizony könnyen gyilkolgat, de a saját, rühes életét kurvára félti!

Természetesen tisztában vagyok a kérdés morális felvetéseivel.

Mert van jogunk ahhoz, hogy elvegyünk egy életet?
Egyáltalán ki hatalmazza fel a lekiismeretünket, hogy halálról döntsünk?

Mégis, a sok éves tapasztalat azt mutatja, hogy nincs semmi komoly visszatartó erő a bünözőkkel szemben. Mert ha ne adj isten betörnek éjszaka hozzám, és önvédelemből lelövöm az egyiket, ki lesz nyílvánosan meghurcolva?
Noha, ha nem teszem meg, lehet, hogy a szám helyett a nyakamon lesz egy mosoly.
Biztosan emlékeztek arra, amikor egy idős úr áramot vezetett a kerítésébe, hogy megvédje kicsinyke vagyonát. A tolvaj meghalt. Cigányék ki voltak akadva, adták a nagy gyászoló famíliát. Az idős ember pedig tárgyaláson vett részt és a média is eléggé meghurcolta!

Mára valóban ott tartunk, hogy saját otthonunk lett a börtönünk?

Mert az, hogy fényes nappal egy zárt társasházban rabolnak ki valakit a liftben, azért az furcsa!!!
Természetesen erre is van megoldás, amivel sok társasház él is: BIZTONSÁGI SZOLGÁLAT! (Több ilyen ház lakóival volt szerencsém beszélni, és Ők mesélték, hogy amióta ilyen emberek őrzik a házat csend, béke, nyugalom van és nem kell éjjel-nappal zárva tartani az ajtókat és rácsokat szerelni a bejáratra. Nem mondom, az elővigyázatosság mindig jól jön.

Mert jobb a prevenció, mint később egy tragédia!



Tömegközlekedési szösszenet...

Szeretek sétálni és nézni az embereket.
Vajon mire gondolnak, mit csinálhatnak este? Mit olvasnak vagy mit néznek a tévében?

Vajon mit éreznek a legnagyobb problémájuknak?

Sokat közlekedek trolival, metróval, villamossal...mindennel amit nem autónak hívnak. Vagy repülőgépnek...vagy óceánjárónak.
Nos a magyarországi remekbe szabott közlekedési viszonyokhoz mérten ezen a napon heringekként passzírozódtunk egymáshoz. Nos...én élveztem. Minden felöl iszonyat jó testű, napbarnított pasik fogtak közre:-) (Ha ezt édesanyám elolvassa, biztosan rosszra fog gondolni!)
Kisebb-nagyobb fékezések, amit lehetősegeimhez mérten úgy próbáltam túlélni, hogy hol "Marlboro fiúba" hol pedig a "Perwollos táncos srácba " kapaszkodtam...de mint írtam, én élveztem!
De hiába foglalták le szemeimet a srácok. A fülemet kikapcsolni nem tudtam. A tömegben volt egy kisebb csoportosulás. Pár nő - talán munkatársak - hatalmas energiát belefektetve próbáltak megnyugtatni egy fiatal nőt. Kis pityergősünk sűrű hüpp-hüppök között igyekezett helyreállítani a nem- vízálló sminkjét, vajmi kevés sikerrel.

Talán meghalt valakije.- gondoltam a jelenetet figyelve.

A fiatal csaj zokogása csak nem hagyott alább. Már arcába lógó szőke tincsei is átnedvesedtek a sok sírástól.

Valaki közeli hozzátartozót veszítehetett el.-gondoltam még tovább a jelenetet.

A szünni nem akaró sírás lassan átcsapott bömbölésbe. Ismerősei egyre jobban aggódva figyelték amint tucatnyi alkalmommal fújta ki az orrát és próbálta elmondani kapkodó levegővétellel, hogy mi is az oka gyászoló hangulatának.
Állítom, hogy már az egész troli tudni akarta, hogy mi történhetett.
A szőke spinkó remegő hangon, szinte sivítva fakadt ki, mellyel el kezdte ecsetelni élete legnagyobb tragédiáját!
-Tu...tu...tudjátok, hogy...hohohogy a múltkor...-újabb gyászos pillantás, és részvéttel teli vállsimogatás következett.-a múltkor láttam azt...a....a...a piros édes kis pulóvert.
Nos, még ekkor sem gyanítottunk semmit..
Gondoltam, talán megvette az anyukájának és abban történt a tragédia.
De ami ezek után történt, azzal egy évre előre kibaszta a kiscsaj nálam a biztosítékot!
-Azt a pu...pu...pulóvert. - hangja egyre hangosabb sírásrba csapott át.- és....és...és nem lehet kapni az  én méretemben!
Kész, vége volt a szöszinak. Orrfujás, zokogás, gyászolás egy kurva piros pulóver miatt!
A hallgatóság olyan szinten ledöbbent, hogy valakinek tényleg  szó szerint tátva maradt a szája!
De, mint mondtam, nálam kicsapta a biztosítékot. Átfurakodtam a két reklám fiú között, illően megkocogtattam a rinyamári vállát, majd kedvesen a következőket mondtam neki:
-Hölgyem! Önnek ez a leganygobb próblémája? Elmesélem magának az én elmúlt egy napomat és kiváncsi lennék, hogy utána is ekkora tragédiának él e meg a kurva kötött pulcsit!
Eltekintek a sűrű napom leírásától azonban a szöszi gondolat- és értelemmentes szemeiből nehéz lett volna nem kitalálni, hogy lövése sincs miről beszélek!
Természetesen az utasok nagy része hamar felül kerekedett az orbitális megdöbbenésen és egyre inkább a vihogás hímes mezejére léptek. Kirohanásomat egyesek tapssal is megjutalmazták.

Ennyire mások az emberek?
 Ami az egyiknek apró kis kellemetlenség, az a másiknak ekkora tragédia?

Azóta alaposabban tekintek körül a világban.

Mert függetlenül attól, hogy külső szemlélőként mit látunk, nem jelenti azt, hogy valóban láttuk is!


hétfő

A jövő bérezése?

Kiváncsi természetű vagyok. Nem is akármennyire.
Ezért is szúrt szemet számomra, hogy az álláskeresők kiszolgáltatottságát mennyire ki tudják használni ZEPTEResek, BIZTOSÍTÁSI ÜGYNÖKök, JUTALÉKOS (VERSENYKÉPES) FIZUT lebegtető munkáltatók...stb!

Mára már nincs jogunk fix fizetéshez?

Elgondolkodtam azon, hogy miért is szeretnek hatalmas cégek vállakozói igazolvánnyal, megbízási szerződéssel, jutalékos bérezésssel embereket foglalkoztatni. Nos...a válasz könnyű volt. Jóval kevesebb kiadás és minimális kockázat! Ráadásul azzal lehet etetni a kedves dolgozót, hogy nem jól csinálta a munkáját, ha nem köti meg pl. a negyed évi 90 szerződést, vagy nem értékesít 200 eurónyi árucikket...stb. És arról még nem is beszéltem, hogy vannak olyan cégek, akik a saját irodaházukban, iroda szintjeiken is bérbe adják az embereiknek az irodákat! Dupla haszon!

Mert az a legnagyobb hülyeség, hogy amennyit dolgozol, annyit keresel!

Hány olyat láttam már aki szívvel-lélekkel időt nem sajnálva napi 18 órát gürizett és alig keresett valamit! Mert sztár -ügynök is csak kevésből lehet! Méghozzá abból, aki mer és tud hazudni az ügyfeleknek és az évszázad pofátlanságával van felszerelkezve.

Mára már ezek sem állnak másból, mint csapatépítésből, jutalékból és minél több ember csatlakoztatásából, hogy a előző pár személy még többet zsebelhessen be.

Nem vagyunk elég öregek ahhoz, hogy már ne higyjünk a mesékben?

Szerintem nemcsak én gondolom azt, hogy itt valami sántít! Az álláskereső portálokat már elözönlötték a hasonló területen dolgozók hírdetési.
Megszámoltam. 96 darabba futottam bele a 120-ból. Zepter, Pénzügyi Szolgáltató, Biztosítások, Befektetési tanácsadók ...stb hirdetési mind-mind a lényeget elhallgatva jelennek meg.
Ehhez kell elmesélnem, hogy egy ismerősöm aki az egyik gyógyászati segédeszköz forgalmazó cégnél dolgozik a következőt mesélte:"...hazudnunk kell, csúsztatnunk a hirdetésekben, különben nem állnak velünk szóba. Az álláshirdetéseket is így kell feladni!..."

Nem tartjátok ezt kissé furcsának?

Mert hogy adhat valaki el csodálattal és meggyőződéssel egy terméket, ha nem tudja büszkén felvállani, hogy igenis itt dolgozom, ezt csinálom és imádom!!!

A kifogáskezelésért pedig egyenesen rajongok!

Minden hasonló területtel foglalkozó dolgozó kap egy úgynevezett kifogáskezelési útmutatót, amihez ha ragaszkodik és kövbeti a benne leírtakat, akkor a legtöbb telefonálás sikerrel jár. Mert a cél az, hogy rábeszéljük, RÁERŐSZAKOLJUK az emberekre azt, hogy mi pénzt akarunk keresni! Valaki már csak azérrt mond igent, hogy szabaduljon a rámenős marketingestől, vagy a nyomulós biztosítási ügynöktől!

Helyén való, hogy a XXI. században utilaput köthettünk a hagyományos fizetési, bérezési csatornákra?



csütörtök

Sovány kontra duci - kérdés

Miért veszett ki a romantika a nőkből?
A fene nagy feminizmus.

Talán furcsa, hogy nő létemre felteszem a kérdést. Mégis, úgy érzem, hogy a XXI. században a kapcsolatok valami ismeretlen irányt vettek.
Mintha az alkonyzónába léptem volna.

De ez már azt kell, hogy jelentse, hogy ne fogadjunk el pironkodás nélkül egy szál virágot?

Egy ismerősöm érdekesen áll hozzá az élethez. Minden férfi bókol neki. Hatalmas baromságokkal etetik, és Ő el is hiszi. Ha férfiszemmel nézem egy kicsit a dolgot, akkor nem szólnak ezek a bókok másról, minthogy "Jó a segged, kő kóla?". Mégis issza ezeknek a szavait, és a pasik célt is érnek. Nem hazudok, tényleg jó nő. De csakis a kinézete az, ami vonzza a pasikat.
Oké...megértem, hogy az első benyomás fontos, hisz melyik az a farkangyal, aki egy kövér nőre azért figyel fel, mert van kisugárzása, szép arca vagy intellektusa? Semelyik sem. Ehhez beszélgetni kell, és csak utána derül ki, hogy a duci kiscsaj, igenis életrevaló nő!
De ha valakit megáld a jóisten bomba testtel, annak már nem igazán kell produkálnia magát, hogy meghódítsa a férdiakat!
Ez csak nekünk, töltöttgalamboknak, csunyuskáknak adatik meg!

Sokáig kifejezetten soványnak tartottak - igaz és akkor is mindig kövérnek láttam magam. Volt hódoló nem kevés...de nem ágyastárs(!)(még mielőtt rosszra gondolnátok). És hiába a sok pasi, mégsem találtam meg azt, aki ténylegesen akart volna engem. Fellángolásban, nagy szerelmi vallomásokban volt részem tőlük bőven. Mégsem bírtak velem. Igazából felvállani senki sem akart.
Aztán meghíztam. csatlakoztam a duci klubhoz és lám...találtam egy olyan pasit, aki nemcsak szeretett de tisztelt és fel is vállalt. Neki köszönhettem, hogy megváltoztam és életem végre nyugodt kiegyensúlyozott mederben folyik.

Tényleg híznunk kell ahhoz, hogy értékes férfira találjunk?
Vagy csak soványságunk miatt válunk felszínessé? 

Miért nem lehet a nő egyszerűen csak NŐ, a férfi pedig FÉRFI?


szerda

Álláskeresés szexuális szolgáltatással...

       Lehet, hogy nagyon leragadtam a múlt században?
   Ezen azért töprengtem el, mert apróhírdetéseket böngészve a következőt találtam az egyik weboldalon:
26 éves nő munkát keres. Olyan főnököt, aki havi 200-250 ezer forintot perkálna neki és Ő cserébe az irodában időnként masszírozná, kényesztetné kézzel és szájjal...stb. Fényképes jelentekezőket várt egy megadott címen.
A hírdetés maga elég terjedelmes volt, ahol a "hölgy" kihangsúlyozta szomorú anyagi helyzetét, és életvidámságát, kedvességét!
   Megesik, hogy valaki ilyen mélyre süllyed.


   De azt ne egy álláskereső rovartban tegye!!!


  Szerintem az ilyen hírdetések miatt gondolja sok leendő főnök, hogy a nőket zaklathatja, vagy diszkriminálhatja, ha nem hajlandó luffantani vele. Mert valljuk be, voltak, vannak és lesznek ilyen és olyan esetek.




 Ehhez kapcsolódik egy másik álláshirdetés, amit egy "úriember" adott fel:


"Csinos mindenre nyitott titkárnőt keresek itthoni és külföldi munkám segítségéhez magas szintű fizetéssel.   
Havi szinten kb 14-18 nap külföldön történő munkáról van szó,ezért csak olyan hölgyek jelentkezését várom akiknek nem gond a távollét.
Feladatokról és egyéb feltételekről érdeklődj a   .......@gmail.com-on,  egész alakos fotóval és önéletrajzzal.
XY (A feladó a nevét ideírta, de ennek közlésétől én eltekintek.)
(Ezt még nem törölték.)


Ennek is inkább a társkereső rovatban kellene "csak szex és egy kis munka" vagy "kellemest a hasznossal" jeligére hírdetnie.Hiába, ezek az elfoglalt üzletemberek.

Ennyire hozzátartozik már a vezetői imázshoz a miniszoknyás,dugható titkárnő?



Hisz talán emlékeztek arra a ficsúrra, akinek az volt a legfontosabb kérdése, hogy hogyan nézek ki, noha az önéletrajzom miatt tökéletesen megfeleltem volna az állásra.
De ez csak egy ilyen szitu volt a sok közül.


   Nos, visszamentem mégegyszer a portálra,  mert   a  26 éves csaj hirdetésének teljes  szövegét is be akartam másolni ide, hogy lássátok de addigra már nem találtam - talán jelentette egy konzervatívabb kereső. Szégyellem, hogy nem nekem jutott az eszembe, hogy jelentsem! Mindenesetre aki megtette, annak gratulálok és egyetértek vele.


   Semmi akadálya, hírdesse magát! De azt tegye az erotikus munka rovatban!  Mert attól, hogy adminisztrátornak fogja magát nevezni,  még az lesz, aminek tartani fogják.


   Nemrég egy 19 éves lány tett fel hasonló hírdetést, szintén nem palástolva, hogy milyen jellegű bejelentett, alkalmazotti állást keres havi 250.000 forinért, tudás, gyakorlat és tapasztalat hiányában. Vagyis hát tapasztalata az volt...csak nem az adminisztráció területén! (Nos, én adminisztrációban nagyon jó vagyok és precíz, mégsem mertem volna beírni ekkora fizut! Vagy ha igen, az biza már félreértésre adhatott volna okot!)


   És én még az ilyenek után azon csodálkozom, hogy a kinézetem érdekli legjobban a lehetséges munkaadómat???!!! Hülye vagyok! Vagy csak egyszerűen többre tartom magam annál, minthogy valaki rongya legyek?
Mindenkinek saját magában kell eldöntenie, hogy meddig megy el egy állásért.


Lehet, hogy korunk változásaival együtt fog járni a munkánk mellett az "élvezet" is?

Joshi Bharat műsorkritika egyszerűen...

Délután néztem a Joshi Bharatot. Egyet kell, hogy értsek azzal, hogy egy kifejezetten intelligens, művelt és nyugodt ember vezeti a műsort. Azonban a véleményemhez hozzá kell fűznöm azt is, hogy gyenge ember.
Miért?
Egy minőségileg kifogásolhatatlan műsorral indítottak! Valós problémák, valós emberek...és valós eredmények.
Mára már semmi másról nem szól a műsor, mint a nézettségről! Méd a műsorvezető is elveszik a káoszban.
Cigányok duhajkodása, pedofilok és liliomtiprók büszke gyülekezete, börtöntöltelékek és kurvák rivaldája lett. Elveszik a gyermek  élete és problémája. Acsarkodás, unintelligencia, pénzvágy és az a bizonyos 15 perc hajtja az oda bejutókat!
Verekedés, kurva anyázás, káromkodás, pocskondiázás!
Valós és vélt sérelmek csatája, ahol sok esetben mindkét fél hazudik. Aztán kilkpnek a stúdióból és már mennek is a kocsmába, utcasarokra vagy oda ahol jól érzik magukat!
Mert megkapták a 15 percüket!

Azért elbeszélgetnék a produkciós igazgatóval vagy pusztán csak a TV2 tulajdonosával, hogy  MI A FÉSZKES FENÉT KÉPZELNEK?
De ha belegondoltok nem Ők a hibásak. Csak kiszolgálnak.
Kiszolgálják a magyar igényt ( amit azonban nem szívesen nevezek magyarnak, mert hiszek abban, hogy az igazi magyar ember ennél sokkal intelligensebb).
De a műsorszórás ideje igenis zavar! A kulcsos kölkök nem ülnek le a tévé elé ilyenkor? A suliban másnap nem azt ecsetelgetik, hogy a cigány kölök, hogy vert be az asszonynak?
Ezeket a műsorról nem fogják levenni. De tehetünk ellene. Van gyermekzár, tévészekrény és hasonlók.
Ha valóban meg akarjuk védeni a gyermekeinket, akkor ezeket ki lehet használni!

Szóval...maradok az egyszerű csatornáknál. Van Discovery, Spektrum, Filmmúzeum, MTV1, MTV2 és a kedvenc a Duna televízió.

Most biztosan sokan hülyének néztek. Nem azt mondom, hogy sosem nézek kereskedelmi adót! Mert vannak kellemes kikapcsolódást ígérő filmek....csak rohadt ritkán.

kedd

Meggondolatlan pedagógusok...

A mai napon egy történetet elmesélek.


Vonaton hallottam amikor két fiatal férfi beszélgetett és nagyon elgondolkodtatott.


A fiatal férfi egy iskolában dolgozott, ahol speciális képzésben részesültek a fiatalok.


Egy ilyen intézmény élete nem egyszerű. Az ott dolgozóknak naponta kell megvívniuk a harcot, hogy tanulóik felnőtt élete ne a bűnözéssel legyen teljes. A harc nagyon nehéz. Az ilyen gyerekeknek sok esetben a szülei is sérültek, hátrányos helyzetűek.


Ez az intézmény nemcsak oktatással és szakiskolával foglalkozott, hanem állami gondozással, neveléssel is. 
Nos...
Itt történt meg, hogy a kollégiumban felgyújtottak egy kukát! Hogy miért? Mert ezt látták a JACKASS című műsorban. Az igazgató abszolút nem foglalkozott a napló bejegyzésekkel, figyelmeztetésekkel. 
Keresztény hitvallása szerint- úgy látszik- ez belefért.
Erre mutatnak azok az esetek is, amikor 13-14 éves államigondozott lányok estek teherbe. Nem vetettette el velük a magzatot, hanem megszűlték és a családias hangulatú intézetben éltek tovább.
Hiába...nincs még óvszer, fogamzásgátló...és SZEXUÁLIS FELVILÁGOSÍTÁS!!!
Indoka a vezetőnek a katolikus hitből merített gondolat: Szeresd felebarátodat, és ha isten nem akarná, hogy megszülessen e gyermek, akkor majd úgysem fog!
Oké, megértem!
De feltétlenül muszály kölykök életét tönkretenni? Ha már az a dolgunk, hogy neveljük őket, akkor ebbe nem tartozik bele a felelősségteljes gondolkodás? Nem kellene az életre való felkészülést az alapoknál kezdeni? Mert szerintem az élet legnagyobb kihívása a gyermekvállalás. 


És ilyenek után merjük magunkról azt állítani, hogy pedagógusok vagyunk? Hogy felvállaljuk a gyerekek nevelését ?...de az első nagyobb zökkenőnél sz...nk a fejükre? Így kialakul bennük a határok iránti érzékenység? Példát tudnak majd mutatni saját csemetéjüknek, ha maguk sem nőttek fel még a feladathoz?


Elszomorít. Mert a pedagógusi pálya nem ebből áll! Ma. Itt. Magyarországon!!!  




péntek

Őszi ünnepek

Hajlamosak vagyunk azokat az ünnepeket figyelemn kívűl hagyni, melyeket nem rögzítenek a hagyományos naptárjaink.
Pedig sok olyan esemény van, ami ünnepszámba mehet az emberek életében.
Mi van például ősszel?
Megünnepeljük az okróber 23-át, Mindenszenteket az erre az időszakra eső születés- és névnapokat. Ennyi...

Nos. Ennél több fontos esemény is történhet az őszi időszakban.

-Az egyik leglátványosabb eseménynek az ún. DARUÜNNEP számít. Október hónapban a Hortobágyra több tízezer daru érkezik, éjjeli pihenőhelyére tartva. Ez a madár a Hortobágyi Nemzeti Park jelképe, így nem csoda, hogy érkezésüket lázas készülődés várja. Különböző programokkal, a daruhoz fűződő néphagyományokkal várják a kedves érdeklődőket, valamint ehhez kapcsolódó előadásokat lehet meghallgatni minden évben a Daru Ünnepen.
-Október 1: ENSZ Idősek világnapja de a világnapokat sorolhatnánk...ezzel majd egy későbbi írásban foglakozok.
De itt van még a napéj-egyenlőség ünnepe és sok más néphagyománnyal, népszokással vagy vallással összefüggő jeles nap.

http://www.unnep.mentha.hu

Nacionalizmus...kicsit más szemmel


A következő sorokat a    http://hu.wikipedia.org/wiki/Nacionalizmus    oldalról másoltam be.


"A nacionalizmus a nemzetek kialakulásának, a nemzetté válás folyamatának ideológiája. Az egyik legtöbbet vitatott politikai nézetrendszer.
Legfontosabb jellemvonása a nemzet fogalmának előtérbe helyezése, az a nézet, hogy a nemzeti azonosság (nemzeti identitás) az emberi élet alapvető értéke, amely szélsőséges esetekben megelőz minden más szűkebb és tágabb csoporthoz (például társadalmi osztálypártvallás) való tartozást, kötődést. A nemzetet a területi egység, a közös nyelvkultúraértékrend és szokások, a közös mítoszok és történelem, valamint mindezek tudata jellemzi.
A nacionalizmus gyakran a nemzet és állam egységéből indul ki, azt hirdeti, hogy a nemzetet a teljes szuverenitás joga illeti meg. A nacionalizmus kiindulópontja, hogy mindenkinek van nemzetisége, a politikai közösség, a nemzetállam pedig ezen az alapon nyugszik.
Minden nemzetnek megvannak az úgynevezett „referencianemzetei”, tehát azok a nemzetek (általában a szomszédai), amelyekhez méri, amelyekkel összehasonlítja magát (a magyaroknak például a románok vagy az osztrákok, a szlovákoknak a magyarok és a csehek, a lengyeleknek az ukránok stb.)


  • Egyik, ma már elhalványult jelentése az az érzelmi kötődés, amelyet az ember a családja, az általa használt és alakított környezete, a faluja, a városa, a megyéje, a hazája iránt érez, a patriotizmus.
  • Másik jelentése a nemzetépítés feladatára utal, amely az ideológia megalkotásával, a kultúra egységesítésével és érzelmi élmények átélésével a közös nemzeti identitás kitalálását és megteremtését célozza.
  • Harmadszor értelmében nemcsak a programot, hanem magát a nemzetépítés folyamatát is jelenti.
A gondolat, amely szerint nemzeteket megilleti az államalkotás joga, a nacionalizmus a nemzetté válás folyamatának nélkülözhetetlen eleme. A  nacionalizmus szélsőséges formája, melyet sovinizmusnak neveznek gyakran vallják a kisebbségekkel  szembeni tolerancia hiányát. Azonban problémát okoz annak megállapítása, hogy hol húzódik a határ a hagyományos nacionalizmus és annak eltorzult formája, a sovinizmus között.
sovinizmus is a mi-ők ellentétből indul ki, csakhogy ebben az esetben az egyenlőtlenség, a nemzeti felsőbbrendűség dominál, összekapcsolódva a másik nemzet lekicsinylésével, esetenkénti megsemmisítésének szándékával (román államnemzeti politika). A patriotizmus tiszta hazaszeretet, mások megsértésének igénye nélkül. Nem más, mint a föld, a nemzeti múlt, a nemzeti intézmények, a nyelv és a szokások tisztelete és szeretete. Illyés Gyula szerint patrióta az, aki jogot véd, soviniszta az, aki jogot sért. A híres magyar író és esszéista,Szabó Zoltán ennek a témának szentelte a Szerelmes földrajz című könyvét.
A nacionalizmus szemben áll a klasszikus marxizmus internacionalizmusával (nemzetek fölöttiség), valamint a kozmopolitizmussal (elavult dolog a nemzet)."


Ha csak a meghatározását olvasom el, még agy is azt gondolom, hogy veszélyes vizekre eveznek azok a csoportok, akik ezen hitvallással akarnak egy Új Magyarországot teremteni. Lásd a sovinizmus meghatározását. Mert ezekre jellemző egy ideológia túlzott felhasználása. A történelemben is nem egy ilyen esetet találhatunk.
De az éremnek mindig két oldala van. 
Ezt hajlamosak vagyunk figyelmen kívűl hagyni.  
Egyik oldal:
Minden nemzet vágyik az egységre, az igazi nemzeti öntudatra. Ma Magyarorszára ez nem jellemző. S ha egy nemzet elveszti az öntudatát, akkor bizony bármit meg lehet velük tenni. Hisz egy tesze-tosza, nebáncsvirág gyerek is jobban ki van téve a hülyére verésnek, mint az, aki bizony felveszi a kesztyűt. 
Az állandó létért való kűzdelembnen elfeledtük kik voltunk. Nem érdekel igazán minket a nemzetünk és az országunk sorsa. Csak háborgunk és nem harcolunk. Nyafogunk, hogy így a cigányok, úgy a kínaiak...pedig a megoldás kulcsa nem pár emberben van, akik a kormányzatban vagy az ilyen jellegű csoportokban ülnek, hanem minden magyarban.
Másik oldal:
Nem vagyunk fasiszták...Nem akarunk ártani másoknak, csak a józan élhetőséget biztosítani magunknak és a jövőnknek. Nem szándékozik senki új világrendet teremteni.  Nem akarhat senki egy újabb Harmadik Birodalmat, vagy egy Adolf Hitlert.


De tegyük fel a kérdést?
A kormány segít a MAGYAROKNAK abban, hogy valóban magyarnak érezhessék magukat? NEM! Csinálnak abból botrányt, ha magyar embert kegyetlen módon ölnek meg cigányok? Nem! Kitűznek nyomravezetői díjat, ha magyar embert ölt meg egy feltehetően cigány? Nem! Nem! És nem!!!


Noha a gondolattal mindenki eljátszik, akiknek az életét cigányok zavarják folyamatosan. Akiknek családtagjait cigányok ölték meg. Akik megdöbbennek azon a híren, hogy 50 milliót adnak annak, aki információt tud adni a roma gyilkosságokrók. Mert megint ott tartunk, hogy ma Magyarországon a kormány mindenből etnikai problémát csihol, hisz a sok idióta média legalább rá fog harapni. És így legalább olybá tűnik, hogy a kormány valóban kormányoz!
Mert ha nincs semmilyen hír, akkor vegyük elő a cigányok szomorú sorsát, a cigányok állandó üldözéseit...szegényeket csak bántani tudjuk.
De aki olvasta már az előző gondolatokat, leírtam egy hosszabb írásomban, hogy milyen cigánybűntettek söpörtek végig az országban az elmúlt pár évben.
De nemcsak Magyarország kűzd ezzel az igenis nagyon elszomorító problémával. Egy érdekes cikk a tengeren túlról, melynek eredetijét meg lehet nézni itt:  kuruc.info/r/35/41432/  . Azonban a hír közzétevője igenis radikális nézeteket vall, ami a cigányságot illeti.



"Bűnöző cigányok célkeresztjében az idősek"


Ugye, milyen rászístákok a fentit nyilatkozó rendőrök?
 Persze nem Magyarországon, ahol - szemben oly sok nyugati állammal, pl.Finnország, Anglia vagy Olaszország - nem szabad semmiféle cigánystatisztikát publikálni. 




Vagy egyáltalán megemlíteni, hogy egy adott bűncselekménytípust milyen származású emberek követnek el. Ami a potenciális áldozatok általi bűnmegelőzést erősen megkönnyítené; nem csoda, hogy Szabó Máté is erre utalt elhíresült nyilatkozatában. Idézzük az eredetiben ITT található, idei márciusi (ugye, azt sem lehet mondani, hogy a hatvanas, hetvenes évekből halászunk elő ilyen közleményeket) rendőrségi közleményt az egyik floridai lapból.




Feltesszük az elmaradhatatlan költői kérdést: nekik miért szabad az, ami nekünk nem? Nálunk miért támad egy emberként a balliberális "értelmiség", politikum és média Pásztor Albertre vagy Szabó Mátéra, amikor ilyeneket merészelnek mondani? Amerikában, a demokrácia, a szabadság letéteményesében miért lehetséges mindez? Miért nem feszítik keresztre a fajvédők a floridai rendőrséget? Azt se felejtsük el, hogy - ahogy az alább, a második olvasói hozzászólás tárgyalásakor is olvasható - ez nem elszigetelt eset, sőt: az usákok nyíltan közlik a származást a körözésekben, rendőrségi közleményekben,ill. statisztikákban (lásd EZT és EZT) - ahogy az angolok, a finnek vagy az olaszok. Még egyszer: nekünk miért nem szabad ugyanezt megtennünk? 




"Bűnöző cigányok célkeresztjében az idősek




[A Florida-beli] Orange Megye seriffje azt nyilatkozta, hogy "megbízható forrásból" arról értesült, hogy bűnöző életmódú cigányok költöztek Közép-Floridába, azzal a céllal, hogy az idősebb háztulajdonosoktól lopjanak. A képük alább:





A nyomozók azt állítják, hogy könnyen felismerhetők arról, hogy illinoisi rendszámtáblájú autókkal vagy fugonokkal közlekednek. 




A sheriff szerint a csoport tagjai (kettőtől négyig terjedő létszámban) tipikusan bejelentés nélkül jelennek meg az idős áldozatok ingatlanjánál. Mobilkommunikációs eszközökkel rendelkeznek és sokszor viselnek olyan ruhák, amely az állításuk szerinti cég egyenruhájára emlékeztet.


A csalók azt mondják, hogy [általános házkörüli munkákat végző] mindenes-, falomb-vágó cégtől vannak, esetleg felmérést csinálnak, stb. Az áldozatot a csapat egyetlen egy tagja tartja szóval, gondoskodva arról, hogy az kijöjjön ingatlanából, vagy azon belül egy olyan helyre menjen, ahol nem látja, hogy mások is bemennek a lakásba.


Ekkor a csapat többi tagja bemegy az ingatlanba és készpénzt, ékszereket, ill. más értékeket lop.


Amikor a lopással kész vannak, értesítik a bűntársaikat, hogy biztonságban visszaértek az autójukhoz. 


Mindennemű kommunikációt a romának nevezett cigány nyelven folytatnak.


A seriffhivatal azt mondja, hogy soha ne engedjünk be ismeretleneket a lakásba, és ha azt sejtjük, hogy valami törvénytelen készül, azonnal hívjuk a rendőrséget."



A hírre két cigány (bár meglehet, hogy a második egy fajvédő szervezet - ahhoz túl helyesen ír, hogy átlagkormos legyen) is válaszolt. A mokka szellemi "színvonaláról" árulkodik a helyesírás, a számtalan összekevert nagy/kisbetűvel kezdés, a "nehezebb" szavak (pl. likely, within, so-called stb.) elrontása (Would; whitin; roma; Media; romany; likly; italan, So Called stb.). Az meg szintén magától értetődik, hogy a "their","they're", ill. "there're" szavakat / kifejezéseket se volt képes egyszer sem (!) normálisan leírni (helyette "there"-t használt). Nesze neked "iskolázottság", "műveltség"...




A második hozzászóló arra panaszkodik, hogy a mainstream média és a rendőrség "cigány- és bevándorlóellenes hisztériát" kelt. Arra is panaszkodik, hogy a cigányokról a lapokban, médiumokban közzétett képek azt sugallják, hogy szegínromákok csúnyák, sunyik és "kócosak", "ziláltak". Sérelmezi, hogy a média tolmácsolásában a bevándorlók (ez esetben cigányok) aljas futóvendégek, élősködők és bűnözők."

Emlékszünk még arra a cigány pereputtyra akik külhonban kértek POLITIKAI MENEDÉKJOGOT. Érdekes cikk ehhez kapcsolodóan:


  • Egyre több roma kér menedékjogot Kanadától

    ATV 2009.08.03.
    Az országos cigány önkormányzat elnöke felhívást intézett a romákhoz, hogy ne menjenek külföldre menedékjogot kérni. Az elmúlt időszakban ugyanis jelentősen megugrott azok száma, akik menedékjogot kértek Kanadába. „Felhívást intéztünk a roma lakosság felé, hogy ne induljanak el a bizonytalanba, de nagyon nehéz meggyőzni a roma lakosságot, nagyon nehéz megértetni velük, hogy itthon Magyarországon biztonságban vannak és hosszú távon biztosított a megélhetésük"- mondta el Kolompár Orbán.




    A menedék kérelmek miatt előfordulhat, hogy Kanada ismét vízumkényszert vezet be, ahogy ezt korábban is megtette.



 Aztán kitoloncolták őket, mert folyamatosan loptak, betörtek!!!
Sose feledkezzünk azonban meg arról, hogy MINDEN ÉREMNEK KÉT OLDALA VAN!
Hisz- tény -ma Magyarországot terrorbe tartják az agresszív cigányok, akik folyamatosan a saját kisebbségüket hangoztatva HAZUDNAK, CSALNAK, LOPNAK ÉS GYILKOLNAK. Mert megtehetik, hisz még a kormány sem szab nekik valódi gátat.
De nem szabad figyelmen kívűl hagyni ennek a népcsoportnak, azon tagjait, akik valóban beilleszkedtek társadalmunkba. Orvosok, tanárok, művészek, akik alapban hátránnyal indultak már, hiszen cigányok. Vannaak ilyen ismerőseim. Valaki Irakban szolgál, valaki zenetanár, valaki könyvelő...és mind-mind szeretik hazájukat, és azt a tényt, hogy magyarok. Mert ők nem vallják magukat cigánynak. Még saját társadalmuk is rétegekre szakadt, hisz aki nem a bűnözés útját választotta, az szégyelli, hogy egy olyan néppel azonosítják, akikről csakis a gyilkosság, rablás, erőszak, lopás és verekedés jut eszébe mindenkinek.
És itt fontos megemlíteni azt a tényt, hogy ma sokan szégyelljük azt, hogy magyarok vagyunk.
Pár személyes történet:
Csehszliovákia még a 80-as években. Elmentünk Komáromba egy csoportos utazással és egy áruházban rosszul lettem. Édesapám kért a büfében egy pohár vizet nekem. A kiszolgáló , tökéletes  magyarsággal a következőket mondta: "Nesze kibaszott magyar, igyál!"
Franciaország, Párizs 1993. A szállodában lakók közül tönn fiúval beszédbe elegyedtünk. Ők nem tudtak magyarul, mi sem nagyon angolul de megoldottuk. Amikor meghallották, hogy Magyarországról jöttünk, szinte érezhetően visszafogotabbak lettünk. Pár perc kínos hallgatás után az egyik srác megkérdzete: "Ti is cigányok vagytok?" Elmagyaráztuk, hogy nem. kiderült, hogy náluk mindenki azt hiszi, hogy Magyarország egyenlő a cigányokkal.
Ausztria 1990-es évek. Bécs. Maria Hilfe Strasse. Minden bolton kiírva, hogy "MAGYAROK NE LOPJATOK!" Utánajártam, hogy ezt miért is írták ki a boltosok. Érdekes az volt, hogy minden bolttulajdonos, rossz öltözetű, büdős, barna börű, ápolatlan nőket, gyerekeket, férfiakat írtak le az elkövetőknek, akik a tetten érést követően hangoztatták, hogy mert mindig minket bántanak, nem loptunk semmit csak véletlenül a kezünkben maradta...stb. Nos, ráismernek? Bántott. Elmagyaráztam többjüknek is, hogy azok nem magyarok voltak, hanem cigányok. De az útlevelükben az szerepel, hogy MAGYAR ÁLLAMPOLGÁR. Ehhez kapcsolódik a következő cikk is:

Magyar autókra vadásznak az osztrákok – az új "Magyar, ne lopj!"?
2009.09.21.


Talán nem véletlen az, hogy pont szlovák, ill. magyar autókra vadásznak az osztrák rendőrök. Tekintve, hogy a két ország külföldön bűnöző állampolgárainak túlnyomó többsége cigány, fogadásunk is lenne arra, hogy ezt a fajta “prevenciót”, “megelőzést” is nekik köszönhetjük – akárcsak húsz évvel ezelőtt a “Magyar, ne lopj!”-táblákat. A NOL cikke:




A nyugati határvidéken élő, Ausztriába gyakran átjáró autósoknak rendszeresen meggyűlik a bajuk az osztrák rendőrökkel.




A munkavállalási engedély birtokában naponta ingázó soproniak és jánossomorjaiak is arról panaszkodnak, hogy "vadásznak" rájuk. Előfordult, hogy egy-egy - szerintük az indokoltnál sokkal hosszabb - ellenőrzés miatt nem értek oda munkakezdésre. Azt állítják: sokszor csak a külföldieket, főleg a magyarokat és a szlovákokat állítják meg, s a számukra kiszabott büntetés súlyosabb, mint az osztrák állampolgároké.




A bécsi nagykövetségre hasonló ügyekben több panasz is érkezett, ám a vizsgálatba bevont osztrák hatóságok általában megalapozottnak találják a rendőri intézkedéseket. Egy Nickelsdorfban szolgálatot teljesítő rendőr tudósítónknak azt bizonygatta: az ő intézkedési hatáskörük sokkal nagyobb, mint magyar kollégáiké. Elismerte, hogy a bírság összegének megállapítása során szerepet játszhat a külföldiekkel szembeni gyanakvás, de hozzátette: a magyar és a szlovák autósok nem tanulták meg tisztelni az egyenruha tekintélyét.


Zalakomár 1980 után. A zalai falu élete nem volt konfliktusokkal tele. Egészen addig, míg egy nő, aki később ezért kitüntetéseket kapott, be nem telepítette a faluba a cigányokat. Beást, pulást, köszörűst (a köszörűs az egyik legállatabb.Ha szépen nézel rá, azért szurkál meg, ha nem akkor azért). Ettől kezdve a lakosoknak eltüntek a tyúkjaik, kirabolták őket, napi rendszerességgel voltak verekedések...-stb. 2000 környékén pedig már a rendőrség sem szívesen jött ki a faluba, bármi probléma is volt.
Nos.
Ezek fényében csodálkozhatunk azon, hogy olyan csoportok jönnek/jöttek létre, mint a Jobbik, a Nemzeti Gárda...stb?+
Felhívom a figyelmet. A cigány-kérdést, mint oly sok minden mást sem szabad egyoldalúan kezelni. mert akárcsak a magyarok között, köztük is találunk értékes embereket!!!!